A szomszédunkba új család költözött, amikor megláttam először az új szomszéd lányt, még nőként is megakadt rajta a szemem. Annyira gyönyörű volt, szőke hosszú haja, kék szeme, baba arca, keskeny dereka, feszes feneke és szép kerek mellei voltak.
Egyszer egy esős hideg napon mentem haza, amikor már mindenemből folyt a víz és alig vártam hogy egy forró fürdőt vehessek és ihassak egy meleg teát, kerestem a ház előtt a kulcsomat, amit valószínűleg elvesztettem, mert sehol sem találtam. Már a sírás kerülgetett, úgy éreztem majdnem megfagyok. Amikor jött megázva a szomszéd lány is és látta, hogy valami bajom van. Nagyon kedves volt, egyből odajött, hogy mi a baj, nem tudok bemenni? Rendes volt, mert egyből behívott magukhoz és mondta, hogy nyugodtan maradhatok, amíg haza nem érnek a szüleim, mert nála sem volt otthon senki. Adott törölközőt, hogy vegyek egy forró zuhanyt, addig ő meg csinál teát. Pár perce zuhanyoztam még csak, nagyon jól esett a hideg testemnek, amikor bejött a fürdőszobába, hogy megkérdezze, hogy szükségem van-e valamire. Meglepődtem, de nem volt rossz érzés, hogy nézi a meztelen testemet. Elkezdett vetkőzni, és bejött mellém a zuhanyzóba. Libabőrös volt a teste, de nagyon szép látvány volt. Mondta, hogy ne haragudjak, de már majdnem megfagyott és bőven elférünk együtt is. Elkezdtük egymást tusfürdőzni, de a mosásból már inkább simogatás lett. Felkeltette bennem a vágyat, hogy adhassak neki egy puszit a szájára, ami csók lett, életem első csókja egy nővel és milyen finom volt…
Majd lehajtotta a fejét és bekapta az egyik mellbimbómat, a másikat pedig a kezével simogatta, masszírozta. Nagyon feltüzelt ez a finom érzés, sőt a látványa is, hogy egy lány csinálja mindezt, méghozzá egy nagyon gyönyörű lány. Ezután szép lassan lecsúszott a simára borotvált puncim elé, egyik lábamat a vállára tettem, hogy jobban hozzáférjen. Nem csináltam semmi mást, mint hagytam, hogy nyalogassa a már nedves puncimat. Közben a kezével is dolgozott rajtam, én meg csak álltam és élveztem amit csinál, a bizsergő érzést, amit egy ujjvibrátorral fokozott még tovább. Addig csinálta, amíg egy hatalmasat nem élveztem. Majd szép lassan felállt, végig simítva a testemet és megcsókolt. Majd én csúsztattam le a kezemet a szép puncijához és elkezdtem izgatni a csiklóját, mire a kezembe adott egy fehér Vibe Therapy vibrátort. Ezzel és nyelvemmel kényeztettem tovább. Neki is sikerült elélvezni, pár percen belül. Sosem csináltam még ilyet, de akkor ott olyan természetesnek tűnt, mintha egész életemben csak lányokkal lett volna dolgom.
Ezek után megtörölköztünk, adott meleg ruhákat és megittunk a teát, ami már majdnem kihűlt, amíg mi elvoltunk a fürdőben. Összebújva csókolóztunk még egy kicsit az ágyán, majd csörgött a telefonom, hogy hazaért apukám és hol vagyok már. Úgyhogy rohantam is haza.