Vibrotojással a strandon

Nyáron olvastam egy szexblogot, az ihletett meg annyira, hogy szexkelléket rendeltem. Vibrotojást. Izgalmas szex eszköz, otthon is egyre gyakrabban használtam. Jött egy hétvége amikor mindenkinek programja volt, így kitaláltam, hogy elmegyek egyedül strandra. Annyira nem egyedül, mert vittem a távirányítós vibrátoromat is.

Délelőtt értem a tóhoz, leterítettem a törülközőmet, majd felváltva napoztam, fürödtem, miközben másokat figyeltem. Sokan voltak, a hangos gyerekek, csobbanások, majdnem elaludtam a zajoktól, amikor eszembe jutott, hogy a táskámban van a vibrotojás.

Már a gondolat felizgatott, hogy strandon fogom használni. Rögtön volt is ötletem, hogy, hogyan. Fürdeni mentem, majd fürdőruhát cseréltem. Nem mentem a mosdóba, csak magam köré tartottam a törülközőt. Bugyicsere után, fel is helyeztem a vibrotojást.
Visszafeküdtem és pihentem tovább. Látszólag, de közben a távirányítóval bekapcsoltam a vibrációt. Egy ideig még nézelődtem, de senki nem figyelt rám, ez megnyugtatott, lefeküdtem, arcomra kendőt terítettem. Nem kapcsoltam feljebb, nem akartam, hogy erősebben rezegjen, elélvezni sem akartam gyorsan, nem ez volt akkor a lényeg. Volt, hogy már így is nagyon közel jártam az orgazmushoz, akkor kikapcsoltam kicsit.Távirányítós vibrotojás
Később fokozni akartam, így elindultam a büfébe. Pénztárca a kezembe, melléfogtam kulcscsomómat is, amin a távirányító volt, mintha autó távirányítója lenne, úgy néz ki. Kértem magamnak enni és innivalót, helyet foglaltam és amíg vártam addig is rezgettem magamban a vibrátort. Óriási élmény a mai napig, hogy ezeket megtettem. Visszafelé a büféből már nem bírtam, vágytam a közelgő hatalmas orgazmusra, de séta közben nem tűnt lehetségesnek és szabad padot sem láttam. Észre vettem, hogy a vízibicikliknél senki sincs, mind kint volt a vízen, így jó helynek gondoltam.
Leültem a stég szélére, lábamat lógattam a vízbe és éreztem, hogy nem fogom csendben kibírni. Már nem ültem, hanem könyököltem amikor már nem akartam visszatartani az orgazmust. Hiba is lett volna, ekkorát még nem élveztem. Halkabb nyögések kísérték élvezeteimet.

Amikor észhez tértem vettem észre, hogy szállnak ki egy vízibicikliből, aki várta őket, már biztos, hogy ott volt néhány perce. Szeretném elképzelni mit gondolhatott, mert a kis vibrátorról a hüvelyemben nem tudott.

 

Vélemény, hozzászólás?