Ajándék vibrátor első használata

Szerintem egyre több fiatal lány kap ajándékba vibrátort barátnőktől születésnapjára vagy éppen a párjától. Egyiket sem gondolom furcsának, számítottam magam is ilyen ajándékra. A barátnőim dobtak össze egy komolyabb, LELO vibrátorra, a LIV 2 -re. Nem jöttem zavarba, örültem neki. Szüleim mikor rákérdeztek, nekik is elmondtam, hogy mivel leptek meg a barátaim.


Sokáig viszont még ki sem próbáltam, eltettem egy szekrénybe. Pasim is tudott a LELO vibrátorról egyébként, nem zavarta, de nem is szorgalmazta használatát, gondolom rám várt.

Egy nap eszembe jutott, elővettem és töltőre tettem. Egyedül voltam otthon és kezdtem játszani a gondolattal, hogy most kipróbálom. Így, hónapokkal később. Amíg eltelt 1-2 óra már teljesen izgatott voltam, szexre vágytam. Próbáltam különböző erotikus dolgokra gondolni, miközben csiklómat az ujjammal izgattam.

LELO Liv 2 vibrátorAmikor a vibrátort a hüvelyembe toltam, azt hittem elájulok. Nem tudom, hogy a 8 fokozat közül melyikkel kezdtem, de mindegyiket nagyon élveztem! Hívott közben a pasim, néztem a telefont de nem bírtam felvenni. Élveztem amit a vibrátor nyújtott. Orgazmusom nem jött olyan gyorsan, mint számítottam rá, viszont annál nagyobb, hosszabb volt. Csak onnan tudtam, hogy a földön vagyok, hogy eszembe volt, hogy vissza kell hívnom.
Hangomat ziháltnak mondta, rákérdezett, hogy mit csináltam. Eszembe jutott, hogy rávágjam, hogy takarítottam vagy valami de az igazság izgalmasabbnak tűnt, úgyis kíváncsi voltam, hogy mit reagálna. Elmondtam, hogy elővettem az ajándék vibrátort és ki is próbáltam.
Enyhe, játékos sértődött férfit adott elő, hogy miért hagytam ki ebből, a látványból, hogy vibrátort használok, vagy nem is tudom. Fél óra múlva odaért és viccesen kérdezte, hogy együtt is kipróbáljuk e. Furcsának gondoltam, hogy ő csinálja nekem vibrátorral, de nem foglalkoztam sokat ezzel, féktelen szexbe kezdtünk. Orálisan kényeztettem, a vibrátorral pedig heréit izgattam. Élvezte. Újabban a popsi szexre kaptunk rá, ezért fenekemre is fordított egy kis figyelmet, majd gyorsan következett az anális szex. Közben a vibrátorral izgatta csiklómat! Ez még jobb volt mikor magamat kényeztettem a vibrátorral! Őrült jót szexeltünk!

Úgy érzem sokkal nyitottabbak lettünk egymással a szexben és ezt nagyon jónak érzem így.  Nem mindig de gyakran élvezzük a vibrátoros szexet! Csak ajánlani tudom mindenkinek a hasonló élvezetekért! 😉

 

Vibe Therapy - Sutra vibrátor LELO Liv 2 vibrátor IGOX Lusa - forgó nyelv, csiklóizgató vibrátor
Vibe Therapy Sutra vibrátor LELO Liv 2 vibrátor IGOX Lusa – forgó nyelv,
csiklóizgató vibrátor

Vélemény, hozzászólás?