Élmény fürdő – élmény szex, történet

Mivel a barátnőmmel szeretjük az extrém és spontán helyeken történő aktusokat, ezért kitaláltuk, hogy ne otthon az ágyban legyen a következő menet. Elindultunk hát a legközelebbi élményfürdőbe.

Amikor az öltözőkabin felé mentünk, már tudtam, hogy nem fogom kibírni, ha együtt vetkőzünk le, így bementem vele egy öltözőbe. Szépen lassan vetkőzni kezdett, már csak a szexi fehérnemű volt rajta, én pedig csak néztem és már meredezett a cerkám. Amikor észrevette, hogy én nem csináltam még semmit, kérdezte, hogy miért nem vetkőzöm. Én pedig azt válaszoltam, hogy azt szeretném, ha te vetkőztetnél le. Egyből el is kezdte, és meg is érezte, hogy már kemény lett a férfiasságom. Leguggolt és be is vette a szájába. Alig bírtam ki, hogy ne adjak ki semmi hangot magamból, hogy mások hallják, amit mi művelünk egymással. Majd megfogtam és felraktam a barátnőmet a padra és úgy kezdtem el, én is szájjal kényeztetni. Utána a táskámból elővettem egy MY SIZE óvszert és felhelyeztem kényelmesen és mehetett is, amire már mindketten vágytunk.

Hátulról dugtam meg, ő pedig a padon támaszkodott a kezével és nyomta felém a fenekét. Mind a ketten élveztük, főleg az izgalmas helyszínekre indulunk be nagyon.

Vélemény, hozzászólás?