art-lingerie_Black_Lingerie_Black_Stockings_brunette_Malena_Morgan_meaty_met-nude_solo_stairs_stockings_10

Hirtelen döntést hoztam

Van egy gondolat, amin rendszeresen eltöprengsz. Végeredmény, tettek  nélkül. És ha valamiről nem döntesz rögtön az nem olyan fontos hétköznapjaidban, mint mondjuk egy flakon sampon ha elfogy. Ha nem fontos akkor mi visz a döntésig? Esetemben a “csak úgy jött” mondható, az eseményeket azonban egyik barátnőm indította el.

Hónapok óta volt valami, amit szerettem volna megtenni. Nem mindennap, de sokszor éreztem, hogy akkor most! És mégsem. Valamiért nem. Ami engem ilyen módon foglalkoztatott az valamilyen izgató szexeszköz rendelése volt. Sosem mentem volna be egy boltba, hogy úgy keressek magamnak vibrátort mint egy farmernadrágot. Vibrátort vagy dildót. Tulajdonképppen ennyit sem döntöttem el. Éreztem, hogy szeretnék egy erotikus kelléket.

És ahol a szexkellék rendelés kezdődhet

Beszélgettünk barátnőmmel. Témához kerülve említette, hogy szeretné, ha párjával kipróbálnának egy péniszgyűrűt. Hirtelen rávágtam, hogy milyen jó! Majd én megrendelem!
Utólag gondoltam csak át, hogy ha én ezt nem ajánlom fel neki, akkor talán ő sem jut döntésre. Miértekre nem keresnék választ, ott van a “csak úgy”. Csak úgy felajánlottam.

A szexshop1.hu oldalra kattintva kezdtem megkeresni a barátnőm által kiválasztott péniszgyűrűt.

Böngészés a szexshop kínálatában

A péniszgyűrűket nézegetve eszembe jutott saját vágyam is. A kiszemelt erekciógyűrűt miután megtaláltam a menü tetejére kattintottam és vibrátorok típusai, márkái kerültek a szemem elé. Eddig ha erotikus termékeket nézegettem a kétvégű dildók vonzottak, a vibrátorokról úgy éreztem, hogy többet kellene tudnom, ahhoz, hogy választani tudjak. 2 órája nézegettem őket, elolvasva leírásokat. A lényeget ezekben találtam: fokozatok száma, elemek, töltési lehetőség, ha akkumulátoros, miből készült és ami még fontos, hogy egy vibrátor lehet vízálló.
Amikor tusolás helyett a fürdőkádban való ejtőzést választom, akkor szinte minden alkalommal kényeztetem magam, így már ezt a szempontot figyelve keresgéltem. És még mindig úgy gondoltam, hogy csak nézegetem őket. Egy Vibe Therapy vibrátor kiválasztott lett, kosárba raktam.
Nem tagadom, felizgatott, hogy már majdnem az enyém. Hónapok után? Elhatározás nélkül? Véleményeket mellőzve?
Pont így, igen!

A spontán bulik a legjobbak. Régóta vágytam rá. Ezekkel az érvekkel még gyűzködtem magam, hogy igen, jól teszem.
Még volt bennem vágy, hogy tovább fürkésszem a webshop kínálatát. A szexi fehérneműket is átnéztem. Az, hogy kinek venném fel, csak később fogalmazódott meg mint kérdés, de egyből a válasz is. Magamnak! Így két harisnya is landolt a kosaramban.
A kosár irányába görgetve láttam meg a Blog menüpontot. Átfutottam néhány írást, írta valaki egy cikkben, hogy hányféleképpen okozott neki örömet a partnere gésagolyókkal. Nem gondoltam volna, kíváncsivá tett! Egy szilikonos gésagolyó is választott kellékeim közé került. Gyorsan megnéztem, hogy miket is válogattam össze, semmit nem akartam kivenni virtuális kosaramból! Élvezetekről lemondani bizony nehéz!
Ezen a ponton már kellettek!
Büszke voltam, bátor és nagyon boldog!

Alig vártam  a másnapot, hogy az örömszerzőimmel játszadozhassak!

Barátnőmnek mikor átadtam a péniszgyűrűt feltette a kérdést, hogy azért bontottam e ki, mert mást is rendeltem. Elismertem egy kacér igennel.

Először a szexkellékekkel

Nem ugrottam neki szerzeményeimnek. Elől hagytam egy komódon, tovább végeztem mindennapi teendőimet. Este, lefekvés előtt szokás szerint a számítógépemhez ültem. Internetezés közben már a gésagolyók után nyúltam. Nem a golyókra figyeltem, olvasás közben kezdtem vele simogatni magam. Nagyon élveztem, egyre jobban. Úgy kényeztettem magam, ahogy az írásból emlékeztem, így az egyik golyót magamban éreztem, a másikkal kívülről, apró oldalirányú mozdulatokkal ingereltem csiklóm. Különleges orgazmust éltem meg, de abbahagyni? Csiklóm izgatása már körkörös mozdulatokkal volt kellemes, még mindig az egyik golyóval.
Izgalmi állapotom újra előtörni készült. Nem gondoltam, hogy egy este alatt próbálom majd ki a vibrátort és a gésagolyót is. Egy vibrátor, számtalan lehetőség. Erre gondolva már nyúltam is a Dream vibrátorért. Nem tartott sokáig és nem is kívántam húzni, hogy ismét a csúcsra jussak. A vibrátor ismét más orgazmust okozott. A vibrátor neve találó! 🙂

Pihegve lépkedtem a fürdőszobába, kicsit megmosakodni. Saját nedveimben nem kívántam lefeküdni és a szexkellékek tisztítását sem akartam elmulasztani.
Új érzéseimtől derűsen mentem aludni. Fantasztikus vibrátort, gésagolyót használni!

A szexi fehérneműk viselésének élményét másnap élvezhettem ki először, más embernek érezvén magam. Előnyös ez? Vagy “csak” jó? Kihagynod nem érdemes, pláne ha már a te fejedben is bujkál a gondolat! Lehet, hogy sokkal bátrabb vagy nálam és nem kell más apró ráhatása sem, hogy szexkellék rendelést adj le.

Sok és pozitív élményeim vannak a szexkellékekről, fogom még látogatni a szexshopot és jó tapasztalataimmal bátran ajánlom bárkinek!

Vélemény, hozzászólás?