Szextörténet a játékboltban

Leszbi, dildós szex történetJátékboltban dolgoztam, a főnök többször is közeledett felém. Hagytam, jól esett. Egy alkalommal azonban nyitvatartási időben “esett nekem” kétvégű dildójával. Szex történetünk már ettől nagyon izgalmas volt, a bolt nyitva, dildó. ÉS! A sexy story írója, jómagam, és a főnök is nő. Tehát egy leszbi történet következik szexkellékestől.

Főnökasszonyom -történetben Anna-, többször viselkedett félreérthetetlenül. Szexeltünk több alkalommal is. Jelen esetben, amiről beszámolok nektek, a munkahelyemen szexeltünk.

Dolgoztam, rendeztem az árukat a polcokon mikor Anna megérkezett a boltba. Beszélgettünk, mi újság, mi volt addig a boltban, stb. Segített pakolni is. A történet azon részét, hogy, hogy kerültünk a raktárba már nem sikerül felidéznem. A lényeg, hogy azon kaptam a fejem, hogy valósággal tuszkol a raktárba, azt mondogatva, hogy tudja, hogy akarom. Itt pont ellenkeztem. “Nyitva van a bolt, bárki bejöhet!” “Megláthatnak.” Így is gondoltam, de ezek a tényezők izgattak is egyszerre.

Arccal a falnak nyomott, csókolgatott. Nézegettem ki a boltra, hátha belibben valaki és “szabadulok”. Senki sem jött. Már a bugyimban volt a keze, ujjazott. Néhány pillanat múlva végigsimította vállamat, oldalra nézve láttam, hogy egy pénisz formájú dildóval. A műpénisz gondolata már engem is feltüzelt, vágytam rá, hogy belém rakja. Egy darabig nem történt semmi, aztán ütéseket éreztem a fenekemen. Hátranéztem. A műfasz egy kétvégű dildó volt. Az egyik vége már puncijába volt, másik végével paskolta a fenekem. A látvány után már tényleg vártam, hogy nekem is jusson a dildóból, de hol csiklómat simogatta, hol ujjazott.

Kihúzta a dildót magából és a számba nyomta. Józan pillanatomban ez eltántorító lett volna, de lenyaltam szorgosan, mintha a rabszolgája lennék. Élveztem a kényeztetést, amit már a dildóval csinált. Benyomta  végre nekem is a mű péniszt. Keményen dolgozott vele.
Magának is felnyomta, így a dupla dildó már kettőnket kényeztette. Csípőmozdulataival a dildó mozgott mindkettőnk hüvelyébe, akár a valódi pénisz. A különbséget azonban érezni lehetett. A sexeszköz felszíne rücskös volt. Ezt lehetett érezni és nagyon izgató volt.

Szexeltünk a dildóval, ugyanebben a pózban végig. Ő lökte a kétvégű dildót magába is, belém is, egyre ütemesebben. Nagyon felizgultam már, nagyot élveztem. Ő 1 vagy 2 perccel később jutott az orgazmusig, addig egyre keményebben nyomta a dildót. Nem volt baj, hogy nem hagyta abba, nedves voltam nagyon, kellemes volt. Ahogy ő is elélvezett, kihúzta a mű péniszt mindkettőnkből, majd nem is tudom mit üthetett belém, de fejét a lában közé nyomtam. Anna minden döbbenet nélkül mélyen puncimba nyalt. Nyalta csiklómat, hüvelyem bejáratát, először mintha nedveimet takarítaná, aztán egyre hevesebb volt, hamarosan újra elélveztem.

Megmosakodtunk, dildó elrejt és munka folytat. Ez a szextörténet talán örökre szép emlék marad nekem!

Vélemény, hozzászólás?