Újítás 40 felett

40-es éveim elején járó férfiként ért egy alkalommal nagy meglepetés. Többször láttuk egymást ebédidőben az étkezdében, pár hét múlva szóba elegyedtünk és már tartott is a románc. Az első szexuális együttlétünk volt ami nem kis meglepettséget okozott, ugyanis a nálam 10 évvel fiatalabb nő…

a legnagyobb természetességgel használ különböző erotikus kellékeket. Orálisan kényeztetett éppen amikor csiklóját nekiállt vibrátorral simogatni. Körkörös mozdulatokkal tette és már majdnem sajnáltam, hogy ahhoz az élvezethez nem én juttatom.

Persze kérte a viszonzást és próbáltam meglepődöttségem eltitkolni így néhány perc múlva a nyelvemmel és  a vibrátorral egyszerre izgattam. Amikor azt mondta, hogy fantasztikusan csinálom akkor vadultam meg, innentől azt gondoltam, hogy, hogyan lehetne még használni. De nem kellettek a tippek mert szex közben ő simán popsijába dugta a vibrátort. Nagyon király érzés volt nekem is, de biztos, hogy furcsán nézhettem mert kacéran megkérdezte, hogy szeretném e én is a popsiját. Rögtön hozzátette, hogy első alkalommal nem kapok meg mindent.

Majdnem egy hét múlva találkoztunk ismét, akkor egy péniszgyűrűt húzott a férfiasságom tövébe. Teljesen hatalmába kerített a nő. Nagyon jó szexuális élmények fűznek hozzá és persze ahogy ez lenni szokott ezek nem tartanak sokáig. Viszont innentől kezdve úgy éreztem más lett a hódítás is.

Az online szexshopokból tájékozódni kezdtem, vásároltam magamnak péniszgyűrűt. Az önkielégítés is teljesen más vele. Óvszereket, síkosítót és egy vibrátor rendelést is adtam már le.

Vélemény, hozzászólás?